Elvesztettük a háborúkat

A hajnali szürkületben is látszik, Pozsony fejlődése nekilendült, a közelünkbe értek, de elhagyni talán még nem fognak bennünket. Az elmúlt két évben megváltozott a város autóparkjának képe, a házakon nyugati és japán cégek táblái. Már kedden reggel fél nyolckor a város központjában, a vízépítési vállalat titkárságán, Julius Binder vezérigazgató előszobájában toporgok. Binder mérnök a szakmai gazdája szlovák részről a bősi vízlépcsőnek. A kívül elegáns portál mögött bent, az irodában a bútorok a hatvanas évek lepusztult nyugalmát árasztják. A vitrinben poharak, beléjük metszve Gabcikovo, Nagymaros. Julius Binder egy pillanatra kilép az irodájából.

- Hétfőn jött meg Binder úr Brüsszelből, mi történt?

- Nem tudok mondani semmit. Nekünk Brüsszelben minden sikerült, de nagy a politikai probléma. A Magyar Köztársaság semmilyen engedményt nem tett. Tessék hazamenni és érdeklődjön Mosonmagyaróváron.

Csöng a telefon. A New York Times keresi Julius Bindert. A vezér tekintete dönt: Binder úr nincs itt, mondja a titkárnő.

- Most úgyse érek rá - mondja Binder. - Fontos tárgyalásom van.

- Megvárom.

- Háromnegyed óra múlva - mondja Binder úr és visszavonul. Betessékelnek a tárgyalóba, Spiáková asszony kávét ad, a fotel mögött, a falnak támasztva Havel volt elnök színes fényképe, a falon egy a százezerhez arányú dombortérkép a Gabcikovo-Nagymaros vízlépcsőről. A Kossuth Rádió ma reggel azt közölte, hogy a Duna elterelését elhalasztották. Mit fog mondani Binder?

- Nem halasztottunk el semmit - kezdi a beszélgetést fél 9 után a vezérigazgató. - A Duna ma 0 órától az 1858-as és az 1851-es folyamkilométerek közt zárva van, s megkezdtük az elterelést. Pontos terv van, hogyan tereljük el. Bontható elzárás lesz, mi nem csinálunk olyat, hogy a Duna ne legyen visszahozható a régi medrébe. De az elrekesztő betontömböket elkezdjük rakni. Mi meggyógyítjuk a Dunát, a folyó most beteg.

- Mi baja van?

- Pozsonynál mélyül a meder - hallom az ismert érvet, amit azonban ellenőrizni nem tudok. - 1956 óta három és fél centit mélyült. Ha elmossa a már csak 80 centis záróréteget, kimossa a meder alól a homokot, a homok helyére fokozatosan betüremkedik a kavicsréteg, ami Pozsony mindkét partját tartja, és a partok beszakadnak. Ezt akadályozzuk meg. Különben Ausztriában 13, Németországban majdnem 30 vízlépcső van. Most itt is lesz. Amit megépítettünk, jó és biztonságos, a Szigetköznek jó és tiszta vizet adunk.

- De ha akarják, elzárhatják a vizet.

- Ez csak akkor igaz, ha azt hiszik rólunk, hogy terroristák vagyunk.

- Megnézhetem a C-variáns építését?

- Oda most nem lehet menni.

- Hová lehet?

- Bőshöz és a gátakhoz, a felvízcsatornához. Őrizzük az építkezést, félünk a provokációktól, csak egy petárdát durrantson el valaki, és súlyos dolgok történhetnek. Most zárva a Duna, de a hajózás két hét múlva megindulhat az üzemvízcsatornában, Szlovákiában. Ha én dönthetnék, hamarabb végbemenne a vállalkozás. Így tizennégy napig fog tartani. A politika miatt, sajnos. Holott mi a vízminőséget is megjavítjuk. A magyarok tisztább vizet fognak kapni. Nálunk minden szennyvíztisztító készen. A víz mennyisége is nagyobb lesz. Remélem, a magyarok vannak olyan okosak, hogy nem hisznek Lipták Bélának. Szerintünk 1977-ből a két ország között érvényes szerződés van, ami nem mond ellent a békeszerződésnek sem, mert a békeszerződés megállapítja, hogy a két fél másképp is rendelkezhet. Ennek alapján 77-ben megállapodtunk, hogy a határ marad, a hajózás eljön.

- Mennyiért hagynák abba?

- Csak példának mondom, ha például 100 milliárd márka fizetésében megállapodna velünk Magyarország.

- Ez közelít a reális összeghez?

- Igen.

- Ennyit kéne fizetnünk Szlovákiának?

- Csak példának mondtam.

- Nem fél, hogy ez hidegháborúhoz vezet?

- Miért, most milyen háború van? Szerbiának, Jugoszláviának, Ukrajnának averziói vannak Magyarországgal szemben. És önök eddig minden háborút elvesztettek. Mi azt akarjuk, hogy a magyarokkal jól kijöjjünk. Nekünk fontos ez, nem igaz, hogy Nyugat igazat ad a magyaroknak. Azt csak önök szeretnék hinni. Önöknek feltételezéseik vannak, nekünk érveink. Mit csináltak a magyarok? Először azt mondták, a szlovákoknak nem lesz pénzük Bősre. Volt és van pénz. Aztán azzal jöttek, hogy a szlovákok nem tudják megcsinálni. És tessék, meg tudtuk csinálni. Brüsszelben is jó eredménnyel jártam.

- Kikkel találkozott?

- Nem mondok neveket, nem vagyok politikus. De ott is azt mondták, hogy nem akarnak helyettünk dönteni. Mi egyezzünk meg a magyarokkal.

- Mi úgy akarunk tárgyalni, hogy közben áll az építkezés.

- Az öregapám arra tanított, hogy az okost becsaphatják egyszer, a butát kétszer, de aki harmadszor is hagyja magát becsapni, az nem is ember. A magyarok most akarnak harmadszor becsapni minket. Többet nem akarok Brüsszelbe menni. A magyar ellenzők attól félnek, ha a Duna az új mederben lesz, és körülötte egy paradicsom, mindenki látni fogja, hogy éveken át hazudoztak.

- Ha a magyarokkal akarnak tárgyalni, miért nem tárgyalnak?

- Tárgyaltunk és tárgyalunk. Ez magyar-csehszlovák terv. Nézze meg a térképen is, amin magának mutatom a vízművet, rajta a Víziterv és a Hydroconsult cégjelzése. És magyarul nyomták rá, szolgálati használatra. De én nem titkolok semmit. A C-variáns is közös munka. Magyar kollégákkal konzultáltunk.

- Kikkel?

- Neveket nem mondok. De a magyar fél pontosan tudja, mi a C-variáns.

- Meg lehet nézni?

- Nem. De két hét múlva, amikor kész, mindenki mehet oda. Most nem. Folynak az elterelés munkálatai. A nagy szárazság miatt a Dunán most úgyis roppant nehéz a hajózás. Ez az ideális időpont.

Binder úr kísérőt ad, első dolgunk, hogy Gutor fölé, a C-variánshoz hajtunk. A falu fölött a gát; a biztonsági szolgálat pisztolyosai, a fekete seriffek állnak a bejáratnál. Itt lesz a tározó, jobbra fönt lesz az elrekesztés, teherautók rohangásznak, buldózerek dolgoznak. A leendő mederben még áll a távvezeték. A hatalmas betontömböket nem hordják. Úgy látszik a munkálatokból, hogy október 20-án az elterelést akkor sem lehetett volna megcsinálni, ha tényleg akarták volna. Ha megtörténik, innen, a Gutor fölötti tározóból fog a bősi turbinákra vonulni a víztömeg. Gyerünk oda.

Útközben látni a túlparti Vajkát, ami akkor majd sziget lesz. Busz helyett komppal jönnek ki az emberek az Öreg-Duna és a vízmű között. Bősnél a két hajózózsilip kész, a gát falát belül a Slovasfalt munkásai bitumenozzák, a trafók berregnek, már be vannak kötve a hálózatba, várják az indulást. Norvég, svéd újságírók kószálnak. Itt is fegyveres az őr. Az irodaház egyik fele még épül, a másik felében már adminisztrálnak. Ennyi volt látható kedden. A kísérő többször is elmondja, itt paradicsom lesz. Turisták jönnek majd, már most is nagyon drága a telek. Nem akarunk venni, jövünk vissza. A magyar oldalon, Rajkánál Lipták Béla érkezik ötödmagával Mosonmagyaróvárról, gyalog. Hatalmas transzparenst cipelnek.

- Mi a helyzet? - kérdezi Lipták professzor.

- Készül a mű.

- Mire számíthatunk a szerdai tüntetésen?

- Semmi jóra.

- Most az kell, minél durvábbak legyenek, hadd lássa a világ - mondja a professzor.

Ülünk a határ innenső oldalán, remélve, lövöldözés tényleg nem lesz. Azokat a háborúkat ugyanis valóban elvesztettük.

- Talán ezren leszünk a szerdai tüntetésen - mondja Lipták professzor. Összehozzuk annak az egynegyvenedét, amit az osztrákok csináltak Hainburgnál. Nem ismerek rá erre a népre, amelyik ‘56-ban nekiment a vörös hadseregnek. Most borzalmas letargiában van.

Délmagyarország, 1992. október 21.