Jövőkutatás

Hivalkodó mellényében szakszerűen hajlong a köztisztasági szakember. Figyelem a mozdulatait, nézem, hogyan kell csinálni. Nincs ez annyira messze az embertől mostanában. Nekem se árt, ha hospitálok a konténer mellett, amiből egy kis turkálással könnyen megállapítható, gazdag vagy szegény környéken száll-e a seprű alól a por. Ha nincsenek üres kaviáros dobozok kidobálva, hanem kizárólag az elfogyott disznózsír papírja fénylik koszosan és összegyűrten a Kossuth meg a Románc cigaretta üres dobozai közt, az azért mesél, mint a Bécsi erdő.

A köztisztasági férfiú nyeles lapátjáról két kerékre szerelt kukájába önti a szemetet, s újra elsöpör, a kukától olyan húsz méterre, aztán megfordul, visszatekint, a felsöpört sáv mellett új barázdát nyitva hátrasöpör, s a nyeles lapáton összegyűlt szemetet megint a kukába önti. Ritmusa, stílusa, szinte hullámzása van a dolognak, a palotást járják hasonlóan könnyed eleganciával. A kerekes kukát egyébként a pénzvilág is preferálja. Az egyik határállomásunkon láttam, a hazába még be nem léptetve várakozva, ahogy egy szmokingos fiatalember tologatta az autók között, csak az a kuka piros-fehér-zöldre volt festve, mert magyar kuka volt, és az oldalára azt írták, cséjndzsing. E kukából készletezett a pénzváltó ifiúr aprót és nagyot. A dolog különösen megnyugtató, ha arra gondolunk, hogy esetleg ő is köztisztasági kukával kezdte, és annyira jól csinálta, hogy felfigyelt rá a bankélet.

A kerekes kuka fogójára akasztott vizes üvegből jót iszik a köztiszta embere, s közben megtelt a kukája is. Eltolja a konténerhez, üríteni. És fölfedezi, hogy amíg háttal söpört, egy jótékony angyalka izgalmas tartalmú szemetes vödröt borított bele. Lám csak, őrá is gondol az Úr. Gond nélkül, szabad kézzel válogatva nézegeti a friss holmit. Én azért alighanem kesztyűt fogok használni ehhez, ha a kukák és szemetes konténerek közt érkezem révbe. Az ember keze mégis maradjon tiszta.

Nyár eleje van, az elmúlt iskolaév eltakarításának szezonja. Tankönyvek voltak az új szemétkupacban, csillogó szemmel nézegette őket a középkorú utcaseprő. Mindegyiket végiglapozta, szétrakta őket, aztán egyet kiválasztott. Angol nyelvkönyv volt. Órákat vesz majd, vagy inkább adni fog?

Se ezt, se azt? Hanem itthagy minket a szemétben, és elsöpör innen? Európába? A francba? És milyen messze van egymástól ez a kettő?

Délmagyarország, 1994. június 25.