Névgyilkossági pör

Elmentek az élők, megjöttek a holtak. Ilyen volt a történelmünk az elmúlt száz esztendőkben. Így jött meg a bujdosó fejedelem, akinek újabb hazahozatala - kassai őrhelyéről - majd megint esedékessé válhat. Így tértek vissza 1848 hősei, Kossuth Lajos, és e napokban Mészáros Lázár. Ne vegye kegyeletsértésnek az olvasó, de így járt a ‘48-as zászlókért kicserélt bujdosó párttitkár, Rákosi Mátyás is. Az ő síremlékét azonban többször is el akarta tüntetni a nemzeti emlékezet, így az urnáját végül a temetőigazgatóság ablaka alá helyezték, hogy mindig szem előtt legyen.

Síron túli tengeri utat tett meg Bartók Béla, hogy a száműzetésből hazaérkezzen a teste is.

Keserű az emigráció kenyere, de akik itthon maradtak, azokkal sem volt kegyes a sors. Akit nem lehetett agyonverni, felakasztani, bebörtönözni, mert már nem élt, annak a nevét gyilkolták meg. Így járt 1950-ben Szegeden a város szülötte, Klauzál Gábor. Mészáros Lázár minisztertársa volt az első felelős magyar kormányban, az ipar-, földmívelés- és kereskedelemügyek legfőbb adminisztrátora. A kiegyezés előtti évben halt meg, sírja a szegedi Belvárosi temetőben állítja meg az arra tévedőt.

Majdnem száz esztendővel ezelőtt, 1897-ben alapítottak a városban egy gimnáziumot, róla nevezték el. Jó választás és előrelátó. Klauzál Gábor, a reformországgyűlések vezérszónoka, a haladó európai és nemzeti eszmék harcosa; következhet bármilyen politikai rendszer - gondolhatták az alapítók -, Klauzál Gábor nevén, ott, a kapu fölött, nem akadhatnak fönn. Tévedtek.

Csizmadobogással, ajtódöngetéssel, koponyabeveréssel és megtalpalással ránk köszöntek az ötvenes évek. Miközben Kossuthot, Petőfit megpróbálták átnevelni, a kevésbé ismerteket el akarták tüntetni, ki akarták takarítani a néplélekből, a másik szóhasználattal: a közösségi tudatból. Nem sikerült.

Tavaly februárban az öregdiákok hét képviselője levelet írt a városi tanács elnökének arról, hogy a „pártállam” idején „a szegedi Klauzál Gábor Gimnázium is elveszítette régi névadója nevét, pedig névadója […] méltán érdemelt ilyen megemlékezést, s lehetne továbbra is ifjúságunk egyik példaképe”.

Igazuk van a harmincas évek végén érettségizett klauzálistáknak.

Csakhogy az 1950-es névgyilkosság óta eltelt négy évtized. Azóta is érettségiztek néhány ezren ugyanott, s meglehet, ők az új névhez ragaszkodnának, ha volna öregdiákkörük, s ha valaki megkérdezné őket. Amiből persze nem lehet kihagyni az iskola mai tanulóit, tanárait sem.

Csakhogy ez a névgyilkossági pör - amiről március 12-én már olvashattak lapunkban - attól válik borzalmassá, hogy az iskolát 1950-ben Radnóti Miklósról nevezték el. Szörnyű volt, hogy akkor levették a táblát, szörnyű az is, ha a mostanit veszik le.

Gonosztettet követett el, aki végrehajtatta a névcserét. Még nem tudni, vannak-e írásos nyomai az intézkedésnek. Lehet, hogy a tettes nem ismeretlen. Szakmai berkekben azt beszélik, Ortutay Gyula ötlete volt, hogy Klauzál le, Radnóti föl.

Talán Radnóti tiltakozott volna a legjobban ellene, hogy a láger új őrei szembeállítsák őt egy ‘48-as forradalmárral, és az ő nevével díszítsék az egyik barakkot. Ennek a következménye, hogy 1991 márciusában a nemzet fiai azzal küszködnek, hogy Radnóti nem, Klauzál igen, és fordítva: Klauzál nem, Radnóti igen.

Úgy gondolom, hogy József Attila névtábláját is könnyebb volna másikra kicserélni. Olyan országban töltöttük az életünk, ahol a közösségi és egyéni értékbiztonság a bori notesz 1944-es „biztonságának” színvonalára süllyedt. Szétzilált szellemi és társadalmi közéletünkben senki sem azzal fog foglalkozni, hogy Klauzál Gábor visszakapja-e a tőle ellopott tanintézetet, hanem hogy az abdai tömegsírba lőtt, zsidó származású Radnóti Miklós nevét leveszik egy gimnáziumról.

A hivatalok, a tanács, az iskola foglalkozott már a névvisszaállítás ügyével. E hét szerda délutánján jártak az öregdiákok dr. Lippai Pál polgármesternél, aki az önkormányzat elé viszi a kérésüket. És gondolkodnak, mi a megoldás, hogy Radnóti Miklóst ne sértsék, s hogy a káposzta is visszakapja eredeti nevét. Egyik elképzelés az, hogy a nagy tér, ahol a gimnázium áll, s amelyről Komócsin Zoltán nevét már régebben eltávolították, legyen ezentúl Radnóti Miklós tér. Valahogy így festene: a Klauzál gimnázium a Radnóti téren…

Olyan ez is, mint minden jóvátétel: nem lehet olyat tenni, hogy ne essék sérelem. A helyzet hasonlít a mattra, amelyet az jellemez, hogy megfoszt a választás lehetőségétől, „ezáltal válik a sakk az egyetlen olyan játékká, amely megoldását a megoldhatatlanban találja meg”.

Bárhogy dönt majd az önkormányzat, bármi lesz a végkifejlet, száz év múlva is emlékezni fognak rá.

Délmagyarország, 1991. március 15.