Borjú for you

A biztonságitévé-néző nem ír kritikát. A pénzt figyeli.

Valaha ez volt a pénz: ruppó egy forint, bélás kettő, csákó öt, maller tíz, bémaller húsz, a kiló, kilás volt a százas, a rongy és a lepedő meg az ezer forint. Az ötvenes évek kezdetén, amikor sokfelé az is pénz volt, a hátán üldögélő kalapácsos figuráról az ötvenfillérest gyakran emlegették meztelen embernek. Majd baljós előjelként megjött Ady, a lila hasú: „áldott, hatalmas, / Galád, rossz isten: Pénz, Pénz”.

Ma az ötezresnek már nincs neve. Jobb körökben ma ilyesmiket hallani: „Voltunk hárman elnökök. Az évi harmincmila. A másik két elnök azt mondta, hogy engem kirúgnak, mer’ úgy olcsóbb lesz. Én meg, hogy oké zsoké. Adjatok ide tízmilkót, és már nem is láttok. Rendesek voltak.”

Az aprópénznevek mára önállósultak, az új autós manapság így dicsekszik: „Kilóhússzal döngettem végig a mellékúton!” Az értékelés meg ekképp hangzik róla: „Négyesből bélába teszi a sebességet, pardon! Így vezet. Ilyen barom.” 

A biztonságitévé-néző a mi korunk terméke. Nézi unalmas műsorát, figyeli a kilás értéket is, meg a milléket. Minden számít, mert aki ma egy tábla csokit emel el, az holnapra felbátorodik, és kivinné az egész raktáráruházat.

A biztonságitévé-néző fürkészi a képernyőn áramló tömeget, valaki nem tesz-e át egy drága árut egy olcsóbbnak a dobozába, ekképp teremtve magának árleszállítási szuperkínálatot. A hűtők, az élelmiszerpolcok környékén a szájrablókat keresi, akik éhes hasukat megtömve szeretnének kislisszolni a pénztárnál, feldúlva így a piacgazdasági érdeket, megsértve a magántulajdon szentségét, rombolva az egyetemes emberi normákat. Akik a „Ne lopj!” parancsának ellenszegülve a tulajdonosnak kárt, maguknak lelkifurdalást okoznak.

Nincs más hátra, aki tutira akar menni, annak cashben kell gondolkodnia. Készpénzt kell kivinnie.

Fejreharisnyásan megrohamozni a pénztároslányokat? A fegyveres rablás a menők és a hülyék terepe. Aki kis hal volt, és úgy dönt, hogy az is fog maradni, annak a nála is kisebb halak rendszeres fogyasztására kell  berendezkednie.  

A vadászban csend van. Csak belső csendjéből képes áttekinteni a zajos tömeget, és megtalálni a maga emberét. Előretör az árudzsungelben, mennyi vonzás, csábítás. A vadásznak először önmagát kell a sikerért legyőznie. Merev falú medence? Ugyan. Pommes Juliennes Ózdról? Nem szereti a krumplit. Inkább nem szereti. Eduscho zöld-arany csomagolásban? Fölösleges. A vadászt a legerősebb doppingszer, szenvedélye tartja éberen. Antibacterial Shower Gel? Eszébe se jut, hogy a felsőbb államigazgatás egykori nyelve, az orosz, varázsütésre átváltott a pénz internacionalista diktatúrájának nyelvére, az angolra. Eszébe se jut, hogy továbbvigye a gondolatot, miszerint a pénz csakis a saját nyelvén beszél, mégis mindenütt megértik. A tökéletes eszperantó.

Libamáj? Az állatvédők aknamunkája ellenére Magyarországon még mindig mikrocsippel tömik a libát, ezért a mája emberi fogyasztásra csak abban a pillanatban válik alkalmassá, amelyben érzékelte, hogy kifizették. A pulykammellfilé mellett is megvető bátorsággal megy tovább. Gombás tortellini? Nem hazai termék. „Segedi salami”? Az magyar, de úgyse tudná hova dugni. Nem kell.

Miss Emantipation szett? Nincs közeli nőismerőse, egy új kapcsolatban pedig nem lehet azzal nyitni, hogy egyből 100 százalékos pamut fehérneműt ajándékoz. Mert a mai lányok - állítólag! - a biobugyit kultiválják. Azt, amelyikben egyáltalán nincs műanyag, hanem kizárólag természetes anyagokból készül, és természetes anyagokkal festik, mintázzák. Így nem lesz tőle párducfoltos a test, töredező a köröm, fekete a fog, egészségtelen a lehelet, homályos a szem, ritkás a haj: határozatlan a fellépés. Moonlight napágy? Mint távoli cél. Egyelőre a ma esti vacsorát kell megalapoznia, és csak azután gondolhat a jövőre. Ne tévesszük el a lépést. A szertelen dúskálással, ha megpróbálná, hogy az összes k’nálkozó lehetőséggel válogatás nélkül éljen, akkorát vétene, hogy romba döntené a szisztémát, amelyet álmatlan éjszakákon gondolt ki, maga elé rakva az áruközpontok fényes reklámújságjait, gondolatban kis vörös zászlócskákat döfve a térképbe: melyik hol van, egyik a másiktól milyen messze, milyen közlekedési eszközökkel lehet köztük a leggyorsabban bliccelni. Megélhetési hadviselésében tilos átgondolatlan, váratlan fordulatokat alkalmaznia. Éppen elég, ha fegyelmezetten kivédi azokat, amelyeket az élet hoz magával.

Ez a régi típusú úr, öltönyben, kék ingben, mélyvörös nyakkendővel... Ebben a körben ez az ő embere. Szórakozottan tolja maga előtt a kocsit, még alig tett bele valamit, s lám, most is hosszú percekig méláz az egyik polc előtt, a bevásárlókocsit magára hagyva a közlekedő folyosón. Még a hátán is látszik, az a baja, hogy az egész polcot megvehetné. Őrizetlenül hagyott kocsijával pedig, korlátozva az összesség szabadságát, mindenkit akadályoz a közlekedésben. 

A kocsi fogantyújában pedig egy egész bémaller. A cash. A vadász leteszi a kosarát, és tolni kezdi a kocsit. A forduló után kirakja belőle a két dobozt. Kész, most már ő is egy az igényes vásárlók közül, akik még itt sem találnak kedvükre valót. Kint a kocsit a helyére viszi, kinyeri belőle a húszast, és indul a másik diszkontba. Egészen színvonalas helyeken már ötvenes van a fogantyúban. Csak mindig jól öltözöttnek kell maradnia.

Magyar Hírlap, 1997. május 24.